Levi Jr. 1976-os születésű, és ennek megfelelően elöregedett jampi... :D
"... MIVEL APÁM
RÉGI BASSZUSGITÁROSKÉNT
JOBBNÁL-JOBB ZENÉKKEL TRAKTÁLT A
"BÖLCSŐM MELLETT IS MÁR", (NA ÉS PERSZE
AZ ŐS CSODÁLKOZOTT IS, HOGY NEM VISÍTOK A
JÓFAJTA HANGSZERES ZENÉK
HALLATÁN) NEM NAGYON HEZITÁLTAM, AMIKOR
ELSŐ ELEKTROMOS GITÁROM VÁZÁT
(TEST-KÉSZ_NYAK, HÚROK
NÉLKÜL... :D) '91-BEN KINÉZTEM
MAGAMNAK... VALAHOGY ÍGY KEZDŐDÖTT A ZENEI
ÉLETEM ...:"
Anno
Levi jr. a fent nevezett gitárnak csak
a vázát tudta megvenni,
így az elektronikát és a
hangszer felújítását
már ő készítette el, ami
azóta is tech-kütyűinek legféltettebb
darabja. Persze e gitár beszerzése
azzal járt, hogy előbb-utóbb
erősítőre és hangfalakra is
szüksége lett. Ám a
viszonylagos szerény anyagi
lehetőségek akkoriban nem tették
lehetővé a gyári dolgok
megvásárlását,
így megtanulta az elektronika alapjait, amit most
már erős haladó szinten űz. Azóta is
sokszor gyárt saját magának
elektronikai eszközöket (erősítők,
hangfalak, fénytechnikák, effektek,
hang-modderek, CD lejátszók).
Ma
már nagy részben
gyári termékek segítik a
munkáit, mégis gyakran előfordul, hogy
régi showtechnikai gyártmányai
szolgálják a saját maga
által producelt zenei és művészeti
rendezvényeken.'95-ben
kezdte az
aktívdiszkózást
a(z azóta már megboldogult -de-
méltán emlékezetes) POWER HORSE DaNcE
CLUB színeiben, ahol warm up és residens
dj-ként és
fénytechnikusként dobta be
magát a klubszcénába. Mivel
itt partyk csak péntekenként voltak
(majd' 10 éven keresztül), ezért a kieső
szombatokon igen sok házibulit vállalt
és nemritkán
ezen rendezvényeknek lettek
köszönhetőek a
későbbi más
meghívásai, fellépései
is. (NiGHT City Club - Kunszentmiklós,
Tiszaújváros - Götlich Club, Solt
- Türkish Bazaar)
Sok helyen megfordult dj-ként is, a
pályafutása zenei téren '94
- '95-ben fordult nagyot, az akkoriban éledező
techno-house zenei korszak beköszöntével..., és belekóstolt
a profi
technikákkal való mixelés
világába. Ennek
megfelelően vette meg első, 72 darabos elektronikus - zenei
bakelitlemez gyűjteményét is Bibók János nevű
barátjától. (Aki, amikor csak
lehetett, segített
pályafutásában, zenei
ötletekkel,
beszélgetésekkel és pipec
bulikkal, amiket együtt szerveztek...)
Az ominózus lemezeladást MC'-nk később igen-igen
megbánta (;-D),
de a korongok megőrzésével Levi
biztosította a cimborát, hogy a régi
HOUSE sosem hal meg, ha nála
hallható...)
Az, azóta már környékbeli
legendává vált Power Horse Dance Club
megszűnése utáni időszak az
útkeresés időszaka, ez időtájt kezdett
a producerkedés, illetve a zeneszerzés
felé orientálódni, majd rövid
idő múlva az átalakult, -megszűnt,
-újranyitott C-51
(Le Grand) Music Caféban
, (
manapság Monarchia Dance Club ) pörgette lemezeit.
Ezen hely 4-5 éves kényszerű
állása alatt
alakították ki néhány
jó ismerősével (Bibi, Gala, Szmörci,
és Petya) a "Szilveszteri Privát Buli"
intézményét egy közeli
zárva tartott klubban;
ahol igen Őrületes Bulik kerekedtek akkoriban; a recept:
éjfélig funky és slágerek,
aztán éjféltől az
Elektronikáé a terep !
Jópár év
bulijárás után saját
stúdiót épített ki, amiben
hamarosan első saját számai is
létrejöttek. (Disco Plastic, Club Speed Song) Ezek
a dallamok felismerhetővé teszik azt a
(legtöbbször house, tech-house, elektro,
minimal stílusú) elektronikus dallamot,
amit szinte mindenféle más zenéktől
való inspirációk alapján
játszik. Bár
néhány
stílusváltás is
színesítette a palettát,
saját számaiban, és mixeiben
is az "oldschool" house vonásai
köszönnek vissza, amit tarkítanak
még a frissen meghallgatott, beszerzett zenékből
(külföldi dj-k
munkái) készített
remixek és újraértelmezett
vágott verziók is.
Jelen idő szerint Levi jr, a
Rádió Esztergom nevű internetes
rádió egyik dj-je, és minden
csütörtökön beugró
műsorvezető társa Mc Bibóknak, a
Mix-ELeK élő mix-műsorban. Meghallgathatod Őt, a www.radioesztergom.com éswww.dfmradio.extra.hu oldalon;
ha MSN-en megtalálod, ( levi-jr@vipmail.hu ) a neve mellett
láthatod, az éppen aktuális
műsor infóit, és hallgatási
linkjét, és természetesen az
élő műsorhoz hozzá is szólhatsz, hogy
részesévé válhass a
műsornak (számkérés,
üzenetek, stb) ! ;-)